Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#műveleti terület

hvg.hu Itthon

Orbán azt nem bírja az USA-ban, amit ő is csinál

Orbán szerint Magyarország műveleti terület, az USA nyomás alá akarja helyezni az országot – ugyanakkor a kormány a lobbistáival ugyanazokért a célokért és eszközökkel küzd, mint az USA, csak nem tart róla előadást. A századvéges lobbi amúgy másfél milliárd forintot is felemészt.

hvg.hu Itthon

Jogellenes volt, hogy elzárták a tüntetők elől a Sándor-palotát

Míg a jogaikért tiltakozók ki voltak tiltva a Szent György térről, a pörköltre és fröccsre vágyók nem – írta közleményében a Helsinki Bizottság. A jogvédők azt írják, a munkaügyi bíróság szerint a rendőrség jogellenesen akadályozta meg a Sándor-palota előtti tüntetést múlt hétfőn.

hvg.hu Itthon

Sikeres volt a csókakői akció a rendőrség szerint

Sikeresnek nevezte a csókakői akciót a Fejér megyei rendőr-főkapitányság lapunknak nyilatkozó szóvivője. „A rendőrség bűncselekmény megakadályozására nyilvánította műveleti területté Csókakőt, és mivel nem történt szombaton bűncselekmény a faluban, az akció sikeres volt” – mondta a rendőrség szóvivője.

Dróntámadásban hal meg a legtöbb civil Ukrajnában

Dróntámadásban hal meg a legtöbb civil Ukrajnában

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

Szokatlan költségvetési hiánnyal indul Nagy Márton pénzügyminisztersége

Szokatlan költségvetési hiánnyal indul Nagy Márton pénzügyminisztersége

Olyan lassú ütemben nő a magyar minimálbér, hogy hamarosan Bulgária is a sarkunkra lép

Olyan lassú ütemben nő a magyar minimálbér, hogy hamarosan Bulgária is a sarkunkra lép

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

„Sokan vagyunk, de mégsem elegen” – megnéztük, miként csalogatják a fiatalokat a rendőrség állásbörzéjén

„Sokan vagyunk, de mégsem elegen” – megnéztük, miként csalogatják a fiatalokat a rendőrség állásbörzéjén

A címlapról ajánljuk